Mindig ugyanaz a kép, ugyanaz az álom és ugyanaz a fájó üresség minden ébredéskor.
Valaki visszaaludna, hogy folytassa álmát, én visszaaludnék, hogy elkerüljem az ébrenlétet.
Álmok és valóság de mi is a valóság? Minden relatív és minden változik ami egyeseknek valós az másoknak csupán egy olyan tény melyet talán bizonyítani kellene vagy épp olyan amit bizonyítékokkal alátámasztva is csak egy jól megszervezett hazugságnak fog fel az agyunk.
Sokak örömére és egyesek bánatára kezdek rendbe jönni.
Élvezem azokat a dolgokat amiket régen és talán még olyanokban is meglátom a szépet és az apró csodákat amikben eddig nem. Nagyban köszönhetem ezt az állapotot hogy látástól vakulásig dolgozom és élni vagy épp lustulni nincs időm.
Örülök, hogy végre olyan célokat tudok magam elé kitűzni amelyek nem az ismeretlen jövő távlatába vesznek hanem 1-2 éven belül valós eredménnyel szolgálnak számomra.
Mindazonáltal egy időre fel kell hagynom az emberiség jobbá tételével és önmagamra kell összpontosítani ami igencsak meglepő fejezet mostanában hisz mindennel mindenkivel foglalkoztam csak magammal nem.
A karácsonyi ajándékok megvételének láza hamar átjárt engem és igaz, hogy szeptember végét járjuk de már mindenkinek megvan mindene és nem igen kell izgatnom magam azon hogy kinek mit vegyek. (lehet azért mert például tesómék pénzt kapnak, de komolyan mit vegyek két tininek akik naponta változtatják mit akarnak.)
Újra és újra emelkedek és zuhanok, úgymond ingázom a jól vagyok és a most inkább hagyj békén korszakomban és annak ellenére hogy a hagyj békén korszakom max 5-10 percre rontja el amúgy ábrándozós de derült kedvemet annak ellenére sajnos stabilan velem marad.
Belegondolva az elmúlt 3/4 év igen nagy lelki megterhelések sorozata volt számomra...
December elején kisebb lelki terror hatására utcára nem mertem menni ezt követte a tény hogy van egy rohadt nagy cisztám és terhes is vagyok, majd egy újabb szakítás és egy abortusz újabb terhet rakott rám és ezután következett mamám halála majd miután azt hittem végre felállok jött az hogy elvesztettem a másik felem. A sorozatos katasztrófák után miközben stabilan sikerült fent tartani a munkahelyemet rájöttem hogy ez az a stabil pont amiből tudok majd indulni és a terveim, további céljaim kitűzése is ehhez a biztos ponthoz kapcsolódik.
Nyah mind1 egyenlőre ennyi gondoltam adok valami biztató életjelet a sok depresszív gondolatmenet között.
"Szeretek aludni mert az álmaim szebbek mint a valóság."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése