Meddig tart még elfelejtem? Vagy meddig tart amíg együtt tudok élni a hiányával...
Mintha egy remete lennék aki túl sokáig volt a sötétben és fél a napfénytől, fél a változástól...
Lyukat robbantva toppannának be az életembe a barátok akik igyekeznek kirángatni mindenből de én makacsul visszahúzódok a legsötétebb sarokba és várom a lehetetlen azt hogy ő jöjjön.
Olyan vagyok mint a várban raboskodó hercegnő akit már nem őriz a sárkány de nincs is rá szükség mert már én sem akarok kijönni.
Akár egy vámpír aki fél a napfénytől és a hatásától. Akinek jobb a sötét ám titkon mégis a fényre vágyik.
Mintha még várnék valamire valakire és remélném hogy minden jobb lesz de végül mégsem mintha egy ablak mögül nézném a világot és tanulmányoznám hogy milyen lehet odakint de mégsem megyek ki a fényre.
Remélem valamikor majd megtörik a jég és minden rendben lesz újra.
Talán....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése