Hmmmm

Milyen érdekes hogy mennyit változtat a dolgokon egy véletlen által generált találkozás. Mikor ott ülsz egy olyan emberrrl szemben akivel régen órákon át dumáltatok szinte minden héten taliztatok és szimte a legjobb baràtok voltatok  és most meg ott a kínos csend és az az érzés hogy valamit mondani kellene de nem megy... Mikor már az udvariasságból feltett ajánlatra miszerint majd talizzunk akkor már mind2 fél kifogásokat keres hogy jajj nem érek rá meg sok a melo és ilyenkor feljön a kérdés hogy akkor minek ajánlottam fel?? Van az emberben a betanult udvariasság amit néha nem tud elfolytani... Nah mind1...

Manapság meglepődök hogy egyes emberek mennyire szánalmasak és nem változnak mennyire ugyanolyan minden mint régen "igyekszem"  "megváltozom" "leszokom" "minden más lesz" ezek olyan kifejezések amivel az ember másokat és önmagát is becsapja... Egyes emberek nem változnak... Aki naiv naiv marad, aki kurva kurva marad. Aki csalja "élete szerelmét" az csalja a következőt is... Aki kihasználja a másikat hiteget közbe szarik az egészre mert büdös a munka az nem változik... Aki lop a szeretteitől mert kell drogra fűre stb az már a süllyesztőben végzi... Ha büdös a munka lopj...  Egyeseknek ez nagyon jól megy... De nem baj jön még kutyára úthenger... Vagy kurvára acélbetkós xD nah a gond h egyre több ilyen kedves "ismerősöm" van

Egyre jobban beletemetkezem a munkába xD de örülök neki legalább megdolgozok azért hogy tovább léphessek... Nemsokára költözöm és valószínű hogy amint rendeztem a tartozásaim akkor az országot is itthagyom. Addig még hosszu az idő...

itt vagyok :)

part 1

Sokan kérdeztétek mi jár a fejemben... Azon gondolkodtam, hogy önmagam akarok lenni de ki is vagyok én? Egy árnyék, önmagam árnyéka egy emlék. Emléke annak aki egykor voltam.Egy összetört lélek akiben túl sok minden forog napról napra percről percre. Egy lélek aki árulás, halál és rengeteg bűntudat súlyától roskadozik. Fájdalom van bennem,több mint amit el tudok és több mint amit el kellene viselnem. Csalódás hogy akit igazinak hittem elárult, fájdalom hogy megöltem azt aki a legfontosabb lehetett volna az életemben a picit akit szerettem, az akit igazi családomnak tekintettem aki felnevelt és szeretett meghalt és el se tudtam köszönni, meg se tudtam látogatni utolsó napjaiban. Az a fájdalom mikor a fejemhez vágják hogy az én hibám hogy meghalt, hogy nem láthatott az utolsó napjaiban.  A fájdalom hogy akiket szeretek tönkreteszem. Aki számomra az egyik legfontosabb kórházban van és nem tehetek semmit, akit szeretek semmibe vesz és szenvedek. Apám aki pénztárcának néz és elegem van nem bírom sok ez így nekem sok rajtam a teher...
fel akarom adni.... komolyan... fel akarom adni...


part 2

Néha egyszerű meghúzni a ravaszt, néha egyszerű továbblépni.
Néha mindent feladva menni az úton, minden lépéssel közeledni a véghez.
Minden lépéssel elhagyni egy darabot önmagadból.
Mikor senki nem tudja mit érzel...
Mikor senki nem érti mit, miért teszel vagy hogy mit gondolsz,
Amikor csak mész előre mert minden mindegy.
Nincs más csak a vég, akkor vagy igazán szabad...
Akkor vagy igazán önmagad...


part 3

Koncert... hmmm koncert maga jó volt leszámítva hogy akikkel mentem azokból az emberekből szinte senkit nem láttam... Mikiékkel voltunk egész végig Lexievel koncert végén kiborultam és sírtam és csak Kecske volt aki odajött hozzám amit köszönök neki nagyon... am jó koncert volt csak hangom nincs...


part 4

jún 27.-én go Anglia :)))) szorítsatok :)

Döntöttem...

Hmmm volt egy kis átalakítás a blogon és sok sok gondolkodás is a részemről...
Nem mondom hogy megjött az eszem, és nem állítom hogy minden oké lesz de azt elmondhatom hogy jobban fogok arra ügyelni hogy ne csak másoknak hanem nekem is jó legyen :)

Van amikor az embernek gyerekesnek kell lennie hogy elviselje a világ gondjait...
Nem akarok komoly lenni, nem akarok vidám lenni, nem akarok tökéletes és fontos lenni csak önmagam akarok lenni és nem akarok elveszni :)

helyzetjelentés

Igazából ez még nem készül blogbejegyzésnek ez csak beugró szösszenet jelentése annak hogy élek, létezem és még nem adtam fel a játékot... hisz az élet egy rohadt szar játék de a grafikája kurva jó :D
Nem is tudom mit mondhatnék... semmi ötlete elképzelésem nincs ahhoz hogy mit írhatnék egy blogbejegyzésbe mi az, amit elmondhatnék - leírhatnék... vagy mi az ami érdekelheti a környezetemet... örülök annak hogy látom a statisztikát hogy nézegetitek a blogot és bár újdonság ugyan nincs rajta napi 20 ember csak belép...
Bocsánat azoknak akik várják hogy igenis legyen valami jelentem kiégtem...
Nem tudok mit tenni a fejemben akkora káosz van hogy ha valaki belenézne akkor ezt látná:

Szóval hát igen... XD a feketeségben némi fény mutatja az utat hogy mit kellene tennem de ennek többsége sajnos tettekben nem nyilvánul meg...
Új kinézet kellene a blogomnak de annak sem tudok nekiállni...
Az agyam leragadt ott hogy jah kellene...
Szóval csak tudatom hogy élek és hogy megvagyok de egyenlőre még nem igazán vagyok életképes és közlékeny állapotban de igyekszem valami maradandót alkotni szóval igyekszem...
puxxa :D

Micimackó...

Ez a szám mostanában olyan nekem mint Superman-nek a kriptonit. Ezt a számot hallgatva elérem azt a pontot amikor nem tudok játszani nem megy egyszerűen csak utolérnek az érzelmek és sírok...
Az elmúlt három hónap végig olyan események halmazát képezik amiken nem tudok túl lenni...
Januárban a csalódás hogy valakit akiről meg volt a véleményem ennyire megváltozott vagy sose az volt akinek hittem minden amit felépítettem egy perc alatt borult össze és temetett maga alá és vont olyan következményeket maga után amiket nem tudok feldolgozni...
A baba akit a saját döntésem miatt öltek meg az orvosok, az akit azóta sem tudok elfelejteni és bár tudom hogy jobb így mert sem felnevelni sem a megadni neki a megfelelő és neki járó anyagi hátteret nem tudtam volna megadni de akkor is emészt a hiánya és emészt az egész dolog hogy a magam naivitásának és más gerinctelenségének köszönhetem azt hogy az életem egy olyan időszaka volt amit sokáig fogok emlegetni és sokáig fogok miatta sírni.
Szinte semmit nem tudom se felfogni sem kiheverni sem stabilizálódni nem tudtam és jött a következő... mama meghalt minden amit eddig tudtam összefutott semmi nem volt és semmi nem tiszta még most sem. Nem tudom mivel tudnám enyhíteni a fájdalmat ami körülölel.
Nehéz mindig mindenki előtt játszani hogy minden okés és minden rendben van amikor semmi nincs... Minden irritál az érintés az érzések az illatok minden amit el tudok képzelni. Menekülnék minden elől ami más mint ami én vagyok. Nem tudok szeretni és nem is akarok nem tudom eljátszani hogy minden okés vagy azt hogy érzek valamit ami nincs vagy hogy helyre lehet hozni olyan dolgot amit nem vagy olyan dolgot aminek a gondolata is félelemmel tölt el... nem megy nem megy nem megy... most nem... magam kell helyre jönnöm és akkor talán majd menni fog de a bennem lévő kis pici Riu még azzal sem végzett hogy a benne lévő kis apró darabokat amik letörtek leszakadtak összeseperje... nincs meg az egész így nem is tudom helyrerakni sose lesz újra egész...
Nem tudom feldolgozni a hiányt ami maradt utánuk és a fájdalmat amit mások okoztak nekem...
Senkinek nem tudom viszonozni az érzéseit és nem is akarom csak egyedül akarok lenni és minél jobban próbálkozik valaki annál jobban eltaszítom mert nem kell nekem az hogy valaki velem legyen vagy az h szeressek undorító és képmutatónak tartom hogy valaki a szemembe mondja hogy szeret miközben csak tárgynak tart egy olcsó órának ami csilli-villi és mutogathatja a barátainak...
Minden olyan ember aki szeret az mehet a sunyiba... egyetlen embernek vagyok elhinni hogy szeret de ez sem változtat a dolgokon hogy jobb nekem egyedül egy ideig.

Egyszer talán

Minden napom ugyanúgy élem reggel a fények felgyúltával felkelek, vásárolok ugyanazt az utat járom nap mint nap találkozok emberekkel majd a fények kihunyását követően a világító kövek révén hazamegyek és lefekszek. Így születtem így élek és már szinte minden tökéletesnek tűnik a maga monoton menetében. A napok egyre csak ugyanúgy telnek, ugyanúgy látom a világ végét jelző dombokat amiket senki el nem érhet és ugyanazt érzem mint mindig. De nem, most más, nem tudok szabadulni az érzéstől hogy valaki figyel. Már-már paranoiásnak nézném magam ha kívülről látnám ahogy percenként körbe nézek hogy nem-e követ nem-e figyel valaki. Nehezen telik el a nap de lassan közeleg a sötét.
Másnap zihálva sírva ébredek. A fények még nem tűntek fel az életben és én szomorúan nézek magam elé. Miért ő és miért pont most?
Miközben próbáltam kiverni a fejemből az egész álmot az érzést, a csókját, az ölelést, azt a nézést ami miatt a szívem felmelegszik és ami miatt beleszerettem a távolban egy hangszóró recsegését hallottam : "titokban engem a hajnal figyel, tudom hogy neked hiányzom" ez a pár sor rádöbbentett hogy jó így ahogy van talán még nem kell felejtenem.
Aznap a valaki figyel érzés még jobban előjött szinte annyira hogy már minden emberben ellenséget láttam és mintha a dombok is mások, nagyobbak lennének.
Közelgett az este ideje de a szokott időben a fények csak nem tűntek el és a világosban maradt kis falu megzavarodva kereste a megoldást hogy miként lehetséges ez.
A távolba nagy zaj hallatszott és a kis falu népe velem együtt az égre emeltük tekintetüket.
Rögtön értelmet nyert az a megmagyarázhatatlan érzés ami fojtogatott az ég helyén két hatalmas vörös szempár figyelt miket. Tekintete örömöt és éhséget tükrözött.
Akkor kezdődött a világunk vége, egy hatalmas kéz nyúlt be értünk és emelt minket a szempárhoz tartozó szájba és onnantól jött a végleges sötétség.

A tavasszal ébredtem

Ma igen jó kedvel ébredtem amit kicsit furcsálltam de nem baj jó ez így :)
Boltba menet tapasztaltam hogy az időjárás is az én hangulatomhoz igazodott tehát az idő és a hangulatom csodás.
Úgy érzem most végre esélyem van túllépni a sok rossz dolgon ami mostanában történt velem.
Most írok először azóta amióta mamám meghalt. Sokszor feljöttem és megnyitottam az új bejegyzést de valahogy nem tudtam elkezdeni. Nem tudtam összeszedni a gondolataimat és összegezni mindazt amit érzek.
Nagyon szerettem és még mindig szeretem őt. Saját hibámnak tartom hogy nem tudom megfelelően kimutatni az embereknek hogy mennyit is jelentenek nekem és neki se tudtam. Azt se tudom megfelelően kimutatni hogy mennyire fájnak vagy mennyire megrémisztenek egyes dolgok és hogy mennyire nem értek egyet azzal ami a világban történik.
El se tudom mondani mennyire hülyének és nevetségesnek érzem most magam hogy január elején azért sírtam mert elvesztettem egy akkor számomra fontosnak gondolt személyt és most akár 100szor átélném ugyanazt az érzést csak ezt a fajta ürességet ne kelljen átélnem amit febr. 20.-a óta érzek.
Szinte ma is nehezemre esik felfogni hogy már nincs. Mióta az eszemet tudom velem volt és anyám helyett anyám volt. Ott volt ha bármi bajom volt és mindig számíthattam rá. Igazából nekem ő jelentette a családot és nem a többi rokonom nem a szüleim hanem ő. Ő volt az egyetlen biztos pont ami a múltamhoz ami Debrecenhez kötött engem.
Talán lehetőségem lesz szép emlékekkel zárni a múltamat, törekedek arra hogy mindenkinek csak a szép oldalát lássam meg a múlt eseményeiből csak a jót kiszűrni és temetni de tanulni a rossz dolgokból...
Szeretnék boldog lenni és nyugodt életet élni és remélem onnan fentről majd segít benne csakúgy mint amikor élt. Nyugtat az a tudat hogy vigyázz rám és talán erőt ad ahhoz hogy elérjem mindazt amit szeretnék.
Mindig szeretni fogom és mindig a szívemben lesz.
Bár belegondolok hogy mindig dédunokát szeretett volna és szinte egy hónap alatt vesztette életét ő is és a dédunokája is. Remélem valahol fent megtalálják egymást és megteszi azt ami nekem nem ment, vigyázz a kisbabámra.
Mindkettőjüket szeretem örökre és mindig emlékezni fogok rájuk <3