Az élet egy kis igazsága

Az utóbbi időben sok mindenen agyaltam és gondolkodtam, máskor csak néztem ki a fejemből és vártam, hogy történjen valami.
Minden egyes találkozás egy olyan mozzanata az életnek amit nem választhat meg az ember és nem is változtathat rajta. Minden új ember aki valamilyen úton módon belép az életünkbe egy darabot elvisz belőlünk és cserébe ad valami újat. Egy szép emléket, egy leckét egy szomorú tanulságot vagy épp csak egy felismerést ami rávezet hogy önmahunkon változtassunk. Az a baj a világgal hogy sok a paraszt sok a beképzelt és sok az önbizalom nélküli ember. A parasztok akiket nem érdekel semmi úgy élnek ahogy úgy viselkednek ahogy a legtöbb emberen átgázolva megbántva. A beképzeltek akik nagyra tartják magukat akik jobbnak különbnek érzik magukat másoknál akik látszólag ugyan foglalkoznak a környezetükkel felszínesen érdekböl de mint mindig önmagukat tekintik elsőnek és a saját gondjuk a legnagyobb másnak nem lehet gondja a világ legkisebb gondja is a legnagyobb számukra ha ők lehetnek a középpontban legyen az a saját szerelmi életük vagy önmaguk sajnáltatása... vannak akik önbizalomhiányban szenvednek mert az előző két kategória tett róla. Az ilyen emberek általában érdekesebbek és értékesebbek az átlagnál de sajnos nem áll módukban ezt megmutatni vagy csak ritkán.
Minden ember nyomot hagy az életünkben legyen jó vagy rossz legyen vidám vagy szomorú. Minden, mindenki változik semmi sem állandó és semmi sem örök. Ahogy a föld egyszer majd elpusztul a nap által ami eddig és még sokáig az élet elengedhetetlen részévé vált az okozza majd a vesztünket. Vicces hogy egyes emberek elvei szokásai hogy változnak meg percről percre hogy változik minden.
Egyszer majd kijutok ebből az útvesztőből amibe belekerültem de addig járom az utam amit nekem rendelt valaki nem adom fel mert nem adhatom fel, hinnem kell hogy lesz még jobb is és a végén elnyerem jutalmam mint a hősök a filmek végén vagy a kedvenc karaktereim a kedvenc könyveimben akik minden rossz ellenére kitartottak és végül nyertek.
Bár az élet nem mindig boldog, könnyű és nem mindig végződik happy end-el de attol még remélhetek én is egy cseppnyi boldogságot ebben a káoszban amit életnek nevezünk.

Búcsú az élettől....

Búcsú az élettől a jókedvtől minden boldog perctől melyet az életembe hoztál.
Búcsú a nevetéstől az örömtől és a szeretettől amit irántad éreztem.
Búcsú a biztonságtól a barátságtól amelyet nyújtottál.
Búcsú mindentől ami te voltál...
Búcsú tőled.... :'(

Elmentél, elhagytál engem... nem... elvettek tőlem és ezzel elvettek mindent ami az életemben volt. Minden összedőlt és nem tudok kimászni a romok alól... de talán... nem is akarok....
Nem akarok olyan világban élni ahol te nem vagy ahol nem tudom hogy ott vagy mögöttem ha valamit elrontok, ha nem tudom hogy nyújtod a kezed hogy felsegíts és nem látom többet a mosolyod, nem érzem az illatod és nem vagy a közelemben.
Nem tudom hogy miért pont most de igazságtalannak tartom az életet hogy pont neked nem folytatódik.
Elmentél és számunkra megállt az idő nem láttam ilyennek még a családodat... a családomat.
Mintha nem lenne tovább és talán nem is lesz... talán nincs is...
A tudat hogy már a gépen visznek haza egy olyan útra amelyre nem kísérhetlek el és amelyről nem jössz vissza fáj és lyukat éget belém...
tegnap az ablakban ültem hajnalban a lábamat lógattam a 3.ról és valami megmagyarázhatatlan hiányt fájdalmat éreztem.
Most már tudom hogy ez állandó lesz lesz és nem tudok ellene tenni. Legszívesebben mennék utánad de nem tehetem tudom hogy nem akarnád és tudom, hogy szomorú lennél miatta.
Tudom hogy továbbra is vigyázol rám fentről és nézed majd ahogy ügyetlenkedem.
Hiányozni fogsz nagyon és mindig te leszel az életemben az első... <3

ui: Egy ideig nem lesz blog sajnálom

 I Love You Forever and Ever!

Hmmmm

Milyen érdekes hogy mennyit változtat a dolgokon egy véletlen által generált találkozás. Mikor ott ülsz egy olyan emberrrl szemben akivel régen órákon át dumáltatok szinte minden héten taliztatok és szimte a legjobb baràtok voltatok  és most meg ott a kínos csend és az az érzés hogy valamit mondani kellene de nem megy... Mikor már az udvariasságból feltett ajánlatra miszerint majd talizzunk akkor már mind2 fél kifogásokat keres hogy jajj nem érek rá meg sok a melo és ilyenkor feljön a kérdés hogy akkor minek ajánlottam fel?? Van az emberben a betanult udvariasság amit néha nem tud elfolytani... Nah mind1...

Manapság meglepődök hogy egyes emberek mennyire szánalmasak és nem változnak mennyire ugyanolyan minden mint régen "igyekszem"  "megváltozom" "leszokom" "minden más lesz" ezek olyan kifejezések amivel az ember másokat és önmagát is becsapja... Egyes emberek nem változnak... Aki naiv naiv marad, aki kurva kurva marad. Aki csalja "élete szerelmét" az csalja a következőt is... Aki kihasználja a másikat hiteget közbe szarik az egészre mert büdös a munka az nem változik... Aki lop a szeretteitől mert kell drogra fűre stb az már a süllyesztőben végzi... Ha büdös a munka lopj...  Egyeseknek ez nagyon jól megy... De nem baj jön még kutyára úthenger... Vagy kurvára acélbetkós xD nah a gond h egyre több ilyen kedves "ismerősöm" van

Egyre jobban beletemetkezem a munkába xD de örülök neki legalább megdolgozok azért hogy tovább léphessek... Nemsokára költözöm és valószínű hogy amint rendeztem a tartozásaim akkor az országot is itthagyom. Addig még hosszu az idő...

itt vagyok :)

part 1

Sokan kérdeztétek mi jár a fejemben... Azon gondolkodtam, hogy önmagam akarok lenni de ki is vagyok én? Egy árnyék, önmagam árnyéka egy emlék. Emléke annak aki egykor voltam.Egy összetört lélek akiben túl sok minden forog napról napra percről percre. Egy lélek aki árulás, halál és rengeteg bűntudat súlyától roskadozik. Fájdalom van bennem,több mint amit el tudok és több mint amit el kellene viselnem. Csalódás hogy akit igazinak hittem elárult, fájdalom hogy megöltem azt aki a legfontosabb lehetett volna az életemben a picit akit szerettem, az akit igazi családomnak tekintettem aki felnevelt és szeretett meghalt és el se tudtam köszönni, meg se tudtam látogatni utolsó napjaiban. Az a fájdalom mikor a fejemhez vágják hogy az én hibám hogy meghalt, hogy nem láthatott az utolsó napjaiban.  A fájdalom hogy akiket szeretek tönkreteszem. Aki számomra az egyik legfontosabb kórházban van és nem tehetek semmit, akit szeretek semmibe vesz és szenvedek. Apám aki pénztárcának néz és elegem van nem bírom sok ez így nekem sok rajtam a teher...
fel akarom adni.... komolyan... fel akarom adni...


part 2

Néha egyszerű meghúzni a ravaszt, néha egyszerű továbblépni.
Néha mindent feladva menni az úton, minden lépéssel közeledni a véghez.
Minden lépéssel elhagyni egy darabot önmagadból.
Mikor senki nem tudja mit érzel...
Mikor senki nem érti mit, miért teszel vagy hogy mit gondolsz,
Amikor csak mész előre mert minden mindegy.
Nincs más csak a vég, akkor vagy igazán szabad...
Akkor vagy igazán önmagad...


part 3

Koncert... hmmm koncert maga jó volt leszámítva hogy akikkel mentem azokból az emberekből szinte senkit nem láttam... Mikiékkel voltunk egész végig Lexievel koncert végén kiborultam és sírtam és csak Kecske volt aki odajött hozzám amit köszönök neki nagyon... am jó koncert volt csak hangom nincs...


part 4

jún 27.-én go Anglia :)))) szorítsatok :)

Döntöttem...

Hmmm volt egy kis átalakítás a blogon és sok sok gondolkodás is a részemről...
Nem mondom hogy megjött az eszem, és nem állítom hogy minden oké lesz de azt elmondhatom hogy jobban fogok arra ügyelni hogy ne csak másoknak hanem nekem is jó legyen :)

Van amikor az embernek gyerekesnek kell lennie hogy elviselje a világ gondjait...
Nem akarok komoly lenni, nem akarok vidám lenni, nem akarok tökéletes és fontos lenni csak önmagam akarok lenni és nem akarok elveszni :)

helyzetjelentés

Igazából ez még nem készül blogbejegyzésnek ez csak beugró szösszenet jelentése annak hogy élek, létezem és még nem adtam fel a játékot... hisz az élet egy rohadt szar játék de a grafikája kurva jó :D
Nem is tudom mit mondhatnék... semmi ötlete elképzelésem nincs ahhoz hogy mit írhatnék egy blogbejegyzésbe mi az, amit elmondhatnék - leírhatnék... vagy mi az ami érdekelheti a környezetemet... örülök annak hogy látom a statisztikát hogy nézegetitek a blogot és bár újdonság ugyan nincs rajta napi 20 ember csak belép...
Bocsánat azoknak akik várják hogy igenis legyen valami jelentem kiégtem...
Nem tudok mit tenni a fejemben akkora káosz van hogy ha valaki belenézne akkor ezt látná:

Szóval hát igen... XD a feketeségben némi fény mutatja az utat hogy mit kellene tennem de ennek többsége sajnos tettekben nem nyilvánul meg...
Új kinézet kellene a blogomnak de annak sem tudok nekiállni...
Az agyam leragadt ott hogy jah kellene...
Szóval csak tudatom hogy élek és hogy megvagyok de egyenlőre még nem igazán vagyok életképes és közlékeny állapotban de igyekszem valami maradandót alkotni szóval igyekszem...
puxxa :D

Micimackó...

Ez a szám mostanában olyan nekem mint Superman-nek a kriptonit. Ezt a számot hallgatva elérem azt a pontot amikor nem tudok játszani nem megy egyszerűen csak utolérnek az érzelmek és sírok...
Az elmúlt három hónap végig olyan események halmazát képezik amiken nem tudok túl lenni...
Januárban a csalódás hogy valakit akiről meg volt a véleményem ennyire megváltozott vagy sose az volt akinek hittem minden amit felépítettem egy perc alatt borult össze és temetett maga alá és vont olyan következményeket maga után amiket nem tudok feldolgozni...
A baba akit a saját döntésem miatt öltek meg az orvosok, az akit azóta sem tudok elfelejteni és bár tudom hogy jobb így mert sem felnevelni sem a megadni neki a megfelelő és neki járó anyagi hátteret nem tudtam volna megadni de akkor is emészt a hiánya és emészt az egész dolog hogy a magam naivitásának és más gerinctelenségének köszönhetem azt hogy az életem egy olyan időszaka volt amit sokáig fogok emlegetni és sokáig fogok miatta sírni.
Szinte semmit nem tudom se felfogni sem kiheverni sem stabilizálódni nem tudtam és jött a következő... mama meghalt minden amit eddig tudtam összefutott semmi nem volt és semmi nem tiszta még most sem. Nem tudom mivel tudnám enyhíteni a fájdalmat ami körülölel.
Nehéz mindig mindenki előtt játszani hogy minden okés és minden rendben van amikor semmi nincs... Minden irritál az érintés az érzések az illatok minden amit el tudok képzelni. Menekülnék minden elől ami más mint ami én vagyok. Nem tudok szeretni és nem is akarok nem tudom eljátszani hogy minden okés vagy azt hogy érzek valamit ami nincs vagy hogy helyre lehet hozni olyan dolgot amit nem vagy olyan dolgot aminek a gondolata is félelemmel tölt el... nem megy nem megy nem megy... most nem... magam kell helyre jönnöm és akkor talán majd menni fog de a bennem lévő kis pici Riu még azzal sem végzett hogy a benne lévő kis apró darabokat amik letörtek leszakadtak összeseperje... nincs meg az egész így nem is tudom helyrerakni sose lesz újra egész...
Nem tudom feldolgozni a hiányt ami maradt utánuk és a fájdalmat amit mások okoztak nekem...
Senkinek nem tudom viszonozni az érzéseit és nem is akarom csak egyedül akarok lenni és minél jobban próbálkozik valaki annál jobban eltaszítom mert nem kell nekem az hogy valaki velem legyen vagy az h szeressek undorító és képmutatónak tartom hogy valaki a szemembe mondja hogy szeret miközben csak tárgynak tart egy olcsó órának ami csilli-villi és mutogathatja a barátainak...
Minden olyan ember aki szeret az mehet a sunyiba... egyetlen embernek vagyok elhinni hogy szeret de ez sem változtat a dolgokon hogy jobb nekem egyedül egy ideig.